Egyéb sportok

81 méter mélyről jutott fel a világ tetejére

Az AIDA (Szabadtüdős merülés nemzetközi szervezete) által szervezett világbajnokságon Korok Fatima 81 méteres merüléssel szerezte meg az aranyat.

A Franciaországban zajló szabadtüdős merülés világbajnokságának harmadik napján a női búvárok mérték össze a tudásukat az uszony nélüli szabad merülés versenyszámában. A magyar versenyző elsőként bukott a víz alá, hogy teljesítse az általa kijelölt 81 méteres mélységet. Az alacsony hőmérséklet és a szakadó eső nem zavarta meg Fatimát, magabiztosan úszta le a távot. Ezt a mélységet csak az utána következő orosz Gillespie Marianna-nak sikerült teljesítenie.

"A sport365 szerkesztősége büszke arra, hogy végig nyomon követte Korok Fatima buktatókkal teli nehéz útját a franciországi vilgábajnokságra. Fatimának még nyáron sem volt biztos, hogy kijut a vébére, ugyanis anyagi akadályok nehezítették a részvételét. Ekkor léptünk be a képbe, és publikációkkal segítettük Fatima világbajnoki céljainak megvalósulását. A kalandos úton nagy segítséget nyújtottak az önkéntes felajánlások, melyek végül lehetővé tették, hogy a magyar rekorder kijusson a fő verseny helyszínére. Korok Fatima pedig már a második számban világbajnoki arannyal hálálta meg a szponzorok és a szurkolók támogatását."

Ez az igazi sikersztori!

– A főszerkesztő megjegyzése – 

A nagy kaland nyári izgalmairól és a segítségkérésről szóló cikkünk itt olvasható. 

 

Az elsőként merülő Korok Fatima könnyedén érte el a 81 méteres mélységet.

 

Az első 10 versenyző merülése után a heves esőzés miatt félbeszakították a versenyt és a hátralévő versenyzők merülését szeptember 14-re helyezték át. Az érmes versenyzők azonban már megvannak, a többiek saját nemzeti rekordjukért úszhatnak majd szombaton. Ezzel eldőlt az is, hogy Korok Fatima az orosz indulóval közösen aranyérmes lett.

"Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a kítűzött célom. Ebben a versenyszámban 85 m az egyéni rekordom, így maga a mélység nem okozott problémát, de a hideg és a versenyhelyzettel járó stressz megnehezítette a dolgom. Bár még nem láttam a felvételt, belülről úgy éreztem gyönyörű volt a merülésem. Nagyon élveztem." – mondta lapunknak a hazánkat képviselő versenyző.

A világbajnokság következő napján a férfi mezőny versenyez majd. Korok Fatima legközelebb szeptember 12-én az uszonyosok mezőnyében méri majd össze tudását a többiekkel. Ez lesz az utolsó versenyszáma.

40 kilót fogyott, 11 hónappal később világbajnokságon indul

Korok Fatima nem mindennapi története egyszerre felemelő és erőt adó. A súlyproblémákkal küzdő lány a sportban találta meg a kiutat. Jelenleg ő tartja a szabadtüdős merülés magyar rekordját.

Borítókép: Facebook.com/KorokFatimaFreeDiver